Történt egyszer, hogy ezt az üzenetet kaptam egy bejegyzés alá:

“Igazi nő vagy!” Szívecske, szmájli.

Túlzásnak éreztem, zavarba jöttem, meghatódtam, és megtisztelve éreztem magam. Milyen nagylelkű.

Biztos volt, hogy erre nem lehet egyszerű szabadkozással vagy akár köszönömmel sem reagálni. Nem elég. Ezek nem egyszerű szavak, ez igazi gesztus, nagyvonalú, szó-szerint oda-adás. Azt szerettem volna, hogy a dícsérő is hasonlót érezzen. Azt írtam neki válaszul: Ilyen csak egy másik igazi nő tud mondani!

Te hogy fogadod, ha dícsérnek? Tiszta dícséretre gondolok, nem protokoll mosolyra, nem hízelgésre.

Mert ugye aki igazán értékes, az szerény is, szabadkozik.

A szerénység – mint női alaptulajdonság – mindenkibe belevésődik, tehát reflexesen mentegetőzünk. A “milyen ügyes vagy – á, könnyű volt” és a “milyen finom ez – óh, pedig csak öt perc az egész” mondatok az egész életünket végigkísérik.

A szépséget pláne nem dícsérjük meg, mert az adottság, na az alól főleg bújjunk ki. A szépség amúgy is múlandó, ne legyél olyan hiú, hogy örülsz neki. (A fiatalság múlandó, nem a szépség, a szépség idővel más tartalommal töltődik meg, ne csúsztassuk össze. A szerző megjegyzése.)

Stílusgyakorlat 1. kezdő szint

Dícsérő: Milyen csinos vagy ma!

Te: Áh, ez egy turis darab./Oh, ezer éves ami rajtam van./Én? Pedig hajat kellett volna reggel mosnom, csak elaludtam. /Ugyan, mikor voltam én csinos?/Jajj, ne viccelj!

Ez nem szerénység. Ez önbizalomhiány.

Tudod mi a legnagyobb baj ezzel? Nem az önbizalomhiány, az nem baj, azon lehet dolgozni. A baj az, hogy egy ajándékot úgy utasítasz vissza, hogy közben még az ajándékozó józan eszét, ítélőképességét is kétségbe vonod.

Aki dícsér nem irigy, nem féltékeny és van miből adnia neked: ad egy bókot. Ad a kedvességéből. Van rá belső lehetősége hogy észrevegyen és ezt jelezze.  Ha ezt visszautasítod – fogjuk rá, hogy szerénységből-, az nem rólad szól, hogy nézd milyen szerény vagyok, hanem azt üzened vele, hogy “Te, kedves dícsérő, te nagyon tévedsz. Rosszul látod, mert nem vagyok csinos. Hibázol, ha így gondolod, ki kell javítsalak.”

Érted? Nem szerény vagy, hanem végső soron felülbírálod őt.

Stílusgyakorlat 2. haladó szint

Dícsérő: Milyen csinos vagy ma!

Te: Köszönöm!

Kapisgálod, gratulálok. Elhiszel valamit, végre kigyomláltál egy transzgenerációs reflexet. És nem butázod le akitől kapod. Elfogadsz egy ajándékot, már pusztán ezzel örömet okozol a másiknak.

De. Eszembe jut egy Galla Miklós egyperces, amikor egy felfuvalkodott alakot játszik, akit születésnapján méltatnak, kívánnak neki minden szépet és jót, egészséget, boldogságot, gazdagságot, minden égi és földi ajándékot, mire csak ennyit reflektál: “Egyetértek.” Ez a sima köszönöm karikatúrája. Igaz a szó, de kevés.

Stílusgyakorlat 3. profi szint

Dícsérő: Milyen csinos vagy ma!

Te: Köszönöm, Te is!/Köszönöm, nagyon kedves vagy!/Köszönöm, milyen aranyos ez Tőled!

Ez az! Ajándékot kapsz és azonnal te is adsz egyet!

Az elfogadás-visszadícsérés technika egyszerű és gyorsan szokás válhat belőle. Téged öröm lesz dícsérni, sokan fogják tenni és te is rászoksz hogy másokat dícsérj. Mindnekit. A patikusnő haját, a lány horgolt sálját előtted a sorban, az anyukát aki a rendelőben szépen szól a kisfiára, az állatorvosi váróban a pincsi gazdáját és az alattad lakó balkon muskátliját. A világot nem tudod megváltoztatni, de magadat igen. És a világ tőled változik. Mozgalmat indítasz, tudj róla.

fotó: @gardrobterapia