Ruháinkra megszokásból tárgyként gondolunk, de a valóság az, hogy az öltözék a test kiterjesztése. Nemcsak a külvilághoz kapcsolódunk vele, de el is választ attól. A ruha a határ az én és a nem-én között. Kiemel vagy véd, megmutat vagy eltakar, a ruha a második bőrünk.
Ahogy felöltözünk hat ránk, megváltoztat, tesz valamilyenné. Fordítva is igaz: ruhákkal üzenünk a szavak előtt: ki vagyok, hova tartok, hogy érzem magam.
Ezzel az interjú sorozattal az öltözködés erejét mutatom meg, ez a #MÁSODIKBŐRÜNK.
A tanítás – a klasszikus tudásátadáson kívül – sajátélményt, tehetséggongozást és mentorálást jelent.
Tanítványaimat, a Budapesti Divatiskola Styling szakos hallgatóit kérdeztem ruhásszekrényével való kapcsoltukról.
Bálint Sára a Stiló a szerkód instagram oldal és blog szerzője, reménybeli személyi stylist. Fontosnak tartja, hogy elengedjük az elavult szabályokat és ne csak a test adottságaira, hanem az önkifejezésre, az öltözködés örömére is fókuszáljunk. Izgalmasnak találja hogy akár azonos kultúrkörből jövő emberek milyen máshogy értelmeznek vizuális jeleket. Mindig szívesen beszélget arról, hogy kinek-milyen asszociációja van egy mintához, egy ruhadarabhoz, vagy akár egy teljes szetthez.
Milyen érzést adnak Neked a ruháid?
Bizsergető, jó érzést. Emlékszem mikor már rég tartott a karantén, és felvettem a pecsétgyűrűmet, szinte megdobbant a szívem, egyszerre valami mély nosztalgia és vágyakozás öntött el.
Mi a kedvenc darabod és miért?
A pecsétgyűrűm. Magamnak csináltattam, sárgarézből van. Nem pont ilyet akartam, de nagyon megtetszett, mert így még különlegesebb. Minden szettbe beleviszi a stílusom.
Van-e ruhadarabod, amihez különleges történet kapcsol?
A Das Fanni KIMONO ruhám. Ismertem már a munkásságát, egy kendőm volt tőle. Fél éve nézegettem, hogy a bátyám esküvőjére (ahova aztán felkért tanúnak) milyen ruhába menjek, ami nem is sok, nem is kevés, kifejezi azt, hogy szeretem a különleges dolgokat, és kényelmes is lesz. Pinteresten láttam meg egy sárga kimonó ruhát, majd ezután írtam Fanninak.
Szüleim kételkedtek, hogy biztos elég elegáns lesz-e, meg nehogy olyan legyek, mint aki köntösben van. Majd nem rég, mikor megjöttek a képek, felhívott apukám, akitől ez az egész divat meg öltözködés dolog nagyon távol áll, és nem is jellemző rá, hogy dicsérgessen. Azt mondta, hogy hát ebben a ruhában egy díva voltam.
Mindig örülök, ha a szettem különleges, és nem csak azoknak tetszik, akik a divatvilágban mozognak, hanem „külsős” embereknek is sikerül újat mutatni úgy, hogy szépnek találják.
Üzen-e valamit a világnézetedről az öltözködésed?
Abszolút. Nyitott ember vagyok, fontos számomra az egyediség, a szabadság, és szeretem, ha másokat ki tudok mozdítani. Úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha mindenki merne önazonos lenni. Sokkal boldogabb emberekkel lenne tele a világ.
Hogy változtatta meg a karantén a viszonyodat az öltözködéssel?
Kényelmesebb lettem, már egyáltalán nem szeretem a magassarkút, de megszerettem az arcom smink nélkül vagy kevés sminkkel is. Meg talán kicsit bevállalósabb lettem, felveszem, ami jól esik, ugyan, mi baj történhet?
Mi volt a legnagyobb öltözködési bakid?
Sokáig azt tartottam a legnagyobb bakimnak, mikor 15 évesen egy lábfej nélküli leopárd mintás harisnyát felvettem egy magassarkú bokacsizmával, fekete rövidnadrággal, és egy fekete pólóval, amin egy leopárd volt. Annak ellenére, hogy szörnyen nézett ki, 10 év távlatából úgy gondolom, hogy legalább kinéztem valahogy. Sokkal jobban sajnálom, hogy sokszor csak unalmas, fekete cuccokban jártam, mert féltem a hibázástól.
Mit veszel legközelebb?
Kígyós aranygyűrűt, vagy egy bő selyem nadrágot, esetleg egy zöld garbót vagy egy kasmír pulóvert? Ami jön, mindig van kívánságlista a fejemben, de ki kell várni. Pláne, hogy szinte csak secondhand üzletekből vásárlok, így a véletlen is alakítja a stílusom.
