Ruháinkra megszokásból tárgyként gondolunk, de a valóság az, hogy az öltözék a test kiterjesztése. Nemcsak a külvilághoz kapcsolódunk vele, de el is választ attól. A ruha a határ az én és a nem-én között. Kiemel vagy véd, megmutat vagy eltakar, a ruha a második bőrünk.

Ahogy felöltözünk hat ránk, megváltoztat, tesz valamilyenné. Fordítva is igaz: ruhákkal üzenünk a szavak előtt: ki vagyok, hova tartok, hogy érzem magam.

Ezzel az interjú sorozattal az öltözködés erejét mutatom meg, ez a #MÁSODIKBŐRÜNK.

Ildire azonnal figyelni kezdtem, ahogy a karantén alatt öltözködni láttam. Egy „hogy tartsuk a lelket és a nőt egymásban” szerű Facebook csoportba posztolgattuk a napi outfit-ünket, hogy ne mackónadrágosodjunk el teljesen, ahol is Ildi napról napra elképesztő őszi színekben virult: olajzöld, mustár, türkiz, napsárga, konyak, krém, csili, páva, mandarin, curry és fahéj. 

Ildi antropológus, vagyis az embert kutatja: szokásait, reakcióját, válaszait, döntéseit. Milyen érték a szépség és mi a jelentése. Mi a társadalom hagyatéka az öltözködésünkben és mi hogy teremtjük újjá? Mit mond a kulturális antropológia az életkorhoz való viszonyulásról, a szépségideálokról, a sztereotíp gondolkodásunkról a divat felől. Mit gondolnak erről a hazai tervezők, vásárlók?

Egyetemen tanít, mentorál, könyvet ír, blogot szerkeszt, szabadidejében velem kávézik, interjút ad és modellkedik.

A következő blogbejegyzés az egyik legértékesebb darab lett a sorozatban, olvassátok szeretettel: 

Milyen érzést adnak Neked a ruháid?

Általánosságban magabiztosságot és az otthonosság érzését, bárhol is vagyok. Ha az öltözékem harmóniát és határozottságot tükröz, a komfortérzetem is rendben van, és így tudok igazán az adott szituációra koncentrálni, jól teljesíteni. A ruha számomra művészet is, amiben nagy teret kap a kreativitás, valami szép megteremtése, az önkifejezés lehetősége.

Anyukám és nagymamám is példaképek ebben, mindig minden részlet tökéletes volt a megjelenésükben. És volt nekem egy fogadott nagymamám, egyben legkedvesebb barátnőm, akivel a 60 évnyi korkülönbség ellenére is ugyanúgy láttuk a világot. Kilencven éves kora felett is mindig nagyon adott magára, otthonra is mindig szépen felöltözött, és felvette valamelyik kedvenc gyöngysorát. Igaz, mindez nem lett volna teljes és hiteles a mindvégig életigenlő, csodás egyénisége nélkül. A csinos megjelenésről ő is mindig eszembe jut, és vannak tőle örökölt kiegészítőim, amiket nemcsak én hordok, hanem a lányom is. Az öltözék ezáltal emlékezet is, generációkat összefűző kötelék.

Mi a kedvenc darabod és miért?

Nagyon szeretem a földig érő szoknya- vagy ruhafazont. Egyrészt járulékosan benne van az „ápol és eltakar” érzés (nem kell feszengenem, ha leülök, vagy erősen kezd fújni a szél), de ami még fontosabb, hogy nagyon jól kombinálható alapdarabjai a ruhatáramnak. Elegáns és sportos verzióban is viselhetők, sokszor annyira eltérő az összeállítás, hogy a kiegészítőknek köszönhetően fel sem ismerik, hogy más „összefüggésben” már látták rajtam az adott darabot. Kapszulagardrób is kiválóan építhető ezekre a fazonokra.

Szeretem az olyan ruhákat is, amiket többféleképpen lehet felvenni. Eleve szokásom, hogy nem rendeltetésszerűen (is) hordok bizonyos darabokat. Van például olyan kardigánom, ami „szabályosan” viselve derékig ér, de fejjel lefelé felvéve kifejezetten kimonó jellegűvé lehet varázsolni.

Van-e ruhadarabod, amihez különleges történet kapcsol?

Erről inkább többes számban tudok nyilatkozni. Vannak olyan ruháim, amelyek elválaszthatatlanul összeforrtak konkrét szituációkkal, érzésekkel. A tárgyak, így a ruhák is érzelmekkel telítődnek, szép emléket idéznek fel, vagy éppen egy kudarcot. Utóbbi esetben nagyon sokáig a gardrób mélyén végezheti nálam egy darab. A történetek és a ruhák kapcsolódása azért is kiemelten fontos számomra, mert ezt a kérdést én is felteszem kutatási körülmények között és magánjellegű beszélgetésekben is. Mindennapi tapasztalat, hogy amikor „lapozgatom” a ruhákat a gardróbban, hogy kiválasszam, mit vegyek fel, egy-egy darab kapcsán önkéntelenül is felvillan egy élethelyzet. Ha belegondolunk, a hétköznapi beszélgetésekben vagy a filmekben is visszatérő jelenet, hogy valaki egy emlék felidézésébe azt is beleszövi, hogy ő vagy a másik milyen ruhát viselt éppen ott és éppen akkor.

Egy kedves, használtruha-üzletet működtető ismerősöm elmondja a vásárlóinak mindazt, amit az adott ruháról tud (kitől van, miért szerette, miért válik meg tőle…), tehát rendszeresen beszélget azokkal is, akik ruhákat adnak le nála eladásra.

Egy kedvenc japán tévésorozatomban a történet egy Tiffany szalon köré épült. Az egyik ott dolgozó eladó javaslatára az új katalógusban minden ékszer saját történetet kapott, és ez a kampány sikeresebb lett, mint bármelyik azt megelőző. A tervezők, gyártók, eladók és vevők ritkán tudatosított láncolatát jelenítették meg, mindazzal a sok epizóddal, ami egy-egy ékszert embertől emberig (a készítőtől az eladóig, az eladótól a vásárlóig, az ajándékozózól a megajándékozottig) végigkísér.

Nagyon kedves darabok számomra azok a kardigánok, amiket a lányom is rendszeresen kölcsönkér. Attól, hogy ő is szereti és viseli ezeket, nagyon felértékelődtek a szememben, utólag tudatosítottam is, hogy egy egész kis készletet gyűjtöttem be mindenféle színben ebből a fazonból.

Üzen-e az öltözködésed a világnézetedről, elveidről?

A harmónia és ennek égisze alatt a nőiesség megélése számomra nagyon fontos. Inkább a komolyabb, elegánsabb stílust részesítem előnyben, a munkámból következően is, de szeretem időnként a művész énemet is szabadjára engedni, és nagyon színes, bohém ruhákat is felveszek. Talán ez valahol mélyen összefügg azzal is, hogy kutatóként mennyire különböző kultúrákkal foglalkozom: ott van egyrészt a minimalista, távolságtartóbb skandináv közeg, másrészt pedig a színes, nyüzsgő, hangosabb mediterráneum, na és persze a gyerekek, diákok világa.

Hogyan változtatta meg a karantén a viszonyodat az öltözködéssel?

A kényelem fontosabbá vált, és mivel sokat voltam otthon, könnyebben belevágtam egy nagyobb „gardróbrevízióba”. Sok elfeledett kincs került elő, ami miatt kevésbé jutott eszembe ruhát vásárolni, ugyanakkor megváltam azoktól a daraboktól, amelyek már a jelenlegi énemmel nem, vagy kevésbé voltak harmóniában.

Hogy egyezteted össze a fenntarthatóságot azzal az örömmel, amit az öltözködés okoz?

Leginkább úgy, hogy gondoskodom arról, hogy a már nem hordott ruháim ne hulladékként végezzék, hanem találjak nekik új helyet, ahol újabb karriert futhatnak be. Én magam is veszek vagy kapok időnként használt ruhát. A „ne vásárolj új ruhát!” vagy „egy évig nem vettem semmit” típusú üzenetek számomra drasztikusak, arról nem is beszélve, hogy sokan szeretnénk életben tartani a magyar vállalkozásokat. A vásárló szemszögéből nézve sem vitatható, hogy egy-egy új ruha örömet tud okozni, anélkül, hogy kóros függőségről lenne szó. Ennek a kérdésnek különösen örültem, mert hiába kerül elő ez a téma napi szinten, kevés érdemi kommunikáció folyik róla. Vagy túlzottan polarizáltak a vélemények, vagy üres szólamoknak tűnnek. Sokaktól hallom azt is, hogy óriási ellentmondások feszülnek (legalábbis látszólag) az elvek és a gyakorlat között. A fenntarthatóságot hirdető fórumokon is reklámoznak olyan tervezőket, akik évi 4-6 kollekcióval rukkolnak elő. Valahol az észszerűt, az egyensúlyt próbálom én is megtalálni, és elkerülni a végleteket vagy az értelmetlen felhalmozást. Mostanra sikerült megszabadulnom a „majd belefogyok”, „majd, ha lebarnulok jó lesz nekem a színe” típusú vásárlástól, és igyekszem az alkatomnak és a színtípusomnak megfelelőt választani (bár az utóbbit nem tekintem kötelező előírásnak). Ha pedig veszek valamit, akkor azt főként hazai tervezőktől, akiket személyesen is ismerek, így tudom, hogy időtálló minőségre számíthatok, ráadásul mindig élmény velük találkozni, beszélgetni is.

Mit veszel legközelebb? 

Nem tudom… sok ruhám van, csak azt fogom megvenni, ami első és második látásra is bizonyosság és szerelem, emellett tudom, hogy nem szökőévenként adódik olyan alkalom, amikor fel is tudom venni. Ha hezitálni kezdek, akkor inkább elengedem.

 

Ildi, köszönöm szépen a beszélgetést!