Értem én a „turkáló” szó jelentését, ami cselekvés-leíró, azaz hogy a göncök egy nagy ládában vannak és onnan mélyről, más dolgokat félretologatva húzzuk elő a mienket. És a nyelv becézgeti, mert érzi, hogy méltatlan. A baj vele az, hogy nem fejezi ki a lényeget. Nincs benne a tárgy lelke. Az üzenete.

Mert a lényeg az, hogy a használtruha boltban minden darabnak története van. Honnan került oda, mikor, milyen utat járt be, kinek a szekrényben lógott, meddig és miért?

Nemcsak arról van szó, amit az angol „thrift store” kifejezés leír, hogy nyereséges, gazdaságos, takarékos lelőhely. Nemcsak arról, hogy a Föld fenntarthatóságához ma már hozzátartozik az újrahasznosítás, hogy mentsük meg a bolygót, de még arról sem kizárólagosan, hogy kincslelőhely, zsákmányszerzés, hétköznapi kaland. Pedig az. De mennyire az!

A second-hand üzletek hangulata mégis onnan jön, hogy ha a ruhák mesélni tudnának, megtudnánk, milyen csuda történetek főszereplőivé váltunk. Ki és miért nem tépte le róla az árcetlit? Hogy szakadt ki hátul? Mivel csöppentették le az elején? Faragott rokokó szekrényben lógott vagy zsákba gyűrték a padláson? Sétáltak benne esőben? Vitték-e nyaralni? Álltak-e benne karácsonyfa alatt? Bölcsőnél vagy temetésen? Szülinapi torta folt ott a nyakánál? Öleltek-e benne, sírtak, nevettek, táncoltak, szerettek, haragudtak vagy faragtak-e szobrot?

Van még egy angol kifejezés , ők azt mondják „pre-loved dress”. vagyis elő-szeretett ruha. Bizony beszédes elnevezés.

Használruha boltban részese leszel a tárgyak körforgásának, érzed vagy nem, ha tudsz róla, ha nem. Várják az új fejezetet az életükben veled, az új nevetést, az új sírást.

Ha legközelebb állsz a kedvenc turid közepén, kérdezd meg a ruháktól: ki szeretne mesélni nekem?

Kép: Instagram, @spotlighttime