Nemrég társaságban egy férfikollegám – kicsit viccesen, kicsit odaszúrósan, kicsit évődően – megjegyezte: Minden nőnek testképzavara van. A társaság nagyját kitevő női kollegák reflexesen védeni kezdték a mundér becsültét, kéretik a fenti fogalmat kérve kizárólag a szélsőséges esetekre fenntartani.
Mikor én azt mondtam:
Szerintem igazad van. Miért is NE lenne minden nőnek testképzavara? Szerintem ezzel nincs is baj. Annyira megszoktuk, hogy észre sem vesszük. Miből élne a sítluspszichológia, ha nem ebből?
Annyit és olyan sokszor változik a testünk, hogy az lenne a furcsa, ha nem lenne.
Soroljam?
Barbizunk. Aztán mellünk nő. Dudorok. Nem egyformán két oldalon. Ha kicsi, az a baj. Ha nagy, az a baj. Vér folyik belőlem. Ha még nem, irigykedünk az osztálytársakra, akik “könnyített” tesin vannak. Amikor már igen, az első kettő még móka, de onnanntól kezdve és még 40 évig már nem. Ha megjön, az a baj. Ha nem jön meg, az mégnagyobb baj. Dolgokat teszünk magunkba. Dolgok kerülnek belénk. Sokszor, többféle. Mi vagyunk a befogadók. Ha terhes vagyok, az a baj. Ha nem vagyok, az mégnagyobb baj. Kétféle dologért ölök: hogy terhes legyek és hogy ne legyek terhes. Dinnye hasam nő. Más élőlény nő bennem. Nem is egy. Tej folyik belőlem. Utána megint vér. Meghízom. Lefogyok. Rövid a hajam. Hosszú. Sötétbarna. Tejfölszöke. Galambősz. Hullámok, vasalás, póthaj. Francia vagy ferrari piros. Smink. No smink. No-makeup smink. Szempilla. Ajakfeltöltés. Plasztika. Nem ismerek rád, tényleg te vagy az? Lötyög minden, lefolyik. Szálkásítás, izmok, nyuszipárna. Megint elhízom. Valahol dagad, valahol lötyög egyszerre.
Változom és ha ez nem elég, hát változtatok én is. Ehhez képes Pom-pom a meséből maga a kőbe vésett állandóság
Szóval, miért lenne állandó a testképünk?
 
(kép: @the.pinklemonade, Instagram)